hétfő, január 10, 2011

10 pontban a Google Readerről

Fotó: Flickr
Manapság olyan hihetetlen mennyiségű információ zúdul ránk, hogy a célirányos válogatás nem egyszerű feladat. Ezért én egy ideje a Google Olvasót használom a cikkek gyors és kényelmes átböngészésére. Eddig néhány alapbeállításon kívül nem sokat tudtam róla, most viszont összeszedtem 10 pontban mindazt, amit tudni érdemes erről a rendkívül hasznos eszközről. Ám előtte egy videó a Google Reader-ről közérthetően: mit, miért és hogyan? (Google Reader in Plain English)
 



Fotó: Flickr
A web 2.0 világában kedvenc weboldalaink, blogjaink követésének legegyszerűbb módja az, ha közvetlenül hozzánk futnak be az oldalak újdonságai. Az RSS (Really Simple Syndication, magyarul: nagyon egyszerű terjesztés) technológia és a feed-ekre (hírcsatornákra) való feliratkozás révén lehetővé válik, hogy az egyes weboldalak meglátogatása nélkül értesüljünk a legfrissebb tartalmakról, valamint, hogy egyetlen jegyzékbe gyűjtsük össze a különböző forrásokból származó, minket érdeklő információkat. Láthatjuk a legújabb tartalmak rövid kivonatát a linkekkel együtt, és ez alapján eldönthetjük, érdemes-e elolvasni az új tartalmat vagy sem.
Különféle RSS olvasók közül válogathatunk, a Google Olvasó használatához csupán egy Google Fiókra van szükségünk, telepíteni semmit nem szükséges gépünkre.


A Google Reader használata során: 

  1. Az egyes hírcsatornákat mappákba rendezhetjük, melyeket később át is nevezhetünk, a cikkeket megjeleníthetjük időrendben, fordított sorrendben, vagy a „varázslat” beállítást választva a saját és a közösség aktivitásai alapján is.
  2. Megoszthatjuk kedvelt cikkeinket: itt elsősorban olyan tartalmakat érdemes megosztani, melyek valóban hírek, számítanak, azt gondoljuk, hogy érdekelheti ismerőseinket és a világot. Létrehozhatunk csoportokat és megoszthatunk egyes tartalmakat kizárólag ezekkel a csoportokkal, vagy küldhetünk a Facebookra, iWiW-re, e-mailben is akár cikkeket. (Megosztási beállítások) (A megosztásról bővebben angolul itt.)
  3. Megjegyzést fűzhetünk és címkéket adhatunk a megosztott hírekhez, de válaszolni is tudunk a megjegyzésekre. (Bővebben a Webisztánon.)
  4. Kereshetünk a korábban olvasott hírek között is, hiszen saját keresővel rendelkezik.
  5. Lehetőségünk van kedvencelésre (like/unlike). 
  6. Nyersfordításban olvashatjuk az idegen nyelvű cikkeket, mivel a Google Translate modul beépült az Olvasóba. (Hát.. még nem az igazi) (Lásd bővebben itt.)
  7. Saját megosztott elemeinket megjeleníthetjük egy nyilvános, személyes oldalon, melyhez stílust is választhatunk – jelenleg négyféle közül. Az általam megosztott cikkek itt érhetők el, vagy a blog jobb oldalsávjában az Megosztott tartalmakra kattintva.
  8. Az olvasó beágyazható akár Gmail fiókunkba is, én például így használom jelenleg a Readert. Vagyis leveleim alatt közvetlenül megtalálom a cikkeket, híreket is egy oldalon. Fontos: ez csak akkor működik, ha Mozilla Firefox böngészőt használunk és telepítjük ezt  (Integrated Gmail) a kis kiegészítőt. Amelyik gépre telepítettük, csak azon fog megjelenni Gmail fiókunkban Olvasónk is. (Videó erről itt és itt is.)
  9. Híreinket offline üzemmódban, akár internetkapcsolat nélkül is elolvashatjuk a Google Gears nevű kiegészítő program gépünkre telepítése utána. A képek és videók viszont ekkor nem fognak betöltődni. (Angol nyelvű súgó erről itt található.)
  10. Végül egy apróság: teljes képernyőre válthatunk a kényelmesebb nézetért az f betű lenyomásával.

Összegezve tehát elmondható, hogy ezzel az eszközzel (és az összes RSS olvasóval) a minket érdeklő weboldalak tartalmai jól szűrhetők, rendszerezhetők, megoszthatók (Divide et imperra?!), kereshetők, kommentelhetők és nyomon követhetők. 


Az RSS olvasókról bővebben többek között itt lehet tájékozódni:  
  • Hírolvasás a gyakorlatban (IOT-on)
  • Így válasszon az RSS olvasó megoldások közül (Techline-on)

(A Creative Commons által elérhető Flickr fotókat pedig itt kerestem a bejegyzéshez.)

csütörtök, december 23, 2010

Tanulási és internetezési szokások

Egy korábbi bejegyzésben már írtam internetezési szokásaimról, most középiskolás (gimnazista) húgom észrevételeivel egészíteném ki az ott leírtakat.

A mai magyar 13-18 éves korosztály gyakran veszi igénybe az internet és a számítógép nyújtotta lehetőségeket tanulása során. Az órai jegyzeteket már nem kézzel másolják le egymásról, mint korábban, hanem beszkennelik és elküldik egymásnak e-mailben vagy a Facebookon.
A Wikipédia „minden házihoz jó”, bár a diákok is tisztában vannak azzal, hogy nem pontos minden itt fellelhető információ. Multitasking jellemző: tanulás közben szól a zene, a TV, fut az MSN – bár szerinte egyre inkább felváltja ezt a Facebook -, így el-elkalandozik a figyelem. Talán emiatt képesek egyre nehezebben koncentrálni egyszerre csupán egy dologra a mai diákok.

A hatékonyság jegyében már nem szótáraznak, inkább „felütnek” egy netes fordító oldalt, és onnan tájékozódnak, ha elakadnak egy-egy szónál. Amennyiben fogalommagyarázatra kíváncsiak, először fogalomtárban keresik a választ, ha nincs ilyen, akkor az interneten. Tapasztalatuk szerint az összefüggések, magyarázatok általában részletesen megtalálhatók az interneten, bármilyen kérdésük is legyen. Vagyis mondhatjuk, hogy a tanító szerepét részben átveszi a világháló – probléma esetén a sorrend: könyv, internet, diáktársak, és csak ezután kérdezik a tanárt, ha semmilyen forrásból nem tudják megszerezni a válaszokat. Irodalmi művek elemzéseit is az interneten kutatják fel, onnan csemegéznek saját elemzésükhöz.

A virtuális közösségek nagyon fontosak a mai tizenévesek számára, hiszen ott zajlik az élet. Az iwiw mára már lecsengett, nem igazán használják, helyette a Facebook a „menő” most. A közösségi oldalakat főként képek és információk megosztására használják, valamint csevegésre, de az is megállapítható, hogy a tanárok nincsenek ebbe a kommunikációba bevonva. Néhányan közülük ugyan regisztráltak az oldalra, de ők sem kommunikálnak itt aktívan diákjaikkal.

Szerintem a tanárok nagyrészt tisztában vannak a diákok internetezési szokásaival, csak azt nem tudják, hogyan lehetne ezt felhasználni a tanulás folyamatában és saját munkájuk megkönnyítésére.

Véleményünk szerint egyéntől függ, hogy „folyton be vannak-e kapcsolva”. Tendenciájában mégis azok vannak egyre többen, akikre igaz az „always online” állapot. Ma már az okostelefonoknak köszönhetően szinte bárhonnan csatlakozhatunk a világhálóra akár az iskola WiFi hálózatán keresztül is. Ez jó dolog lehet, példa erre, hogy nyelvórán egyik tanáruk rendszeresen megkéri diákjait, keressék ki ismeretlen szavak jelentését az internetről. Vannak már olyan telefonos alkalmazások is, melyekkel szótanulásra is használhatjuk telefonunkat, így utazás közben is tanulhatunk.

A diákok elég jól tudják hasznosítani a technika nyújtotta új lehetőségeket, ahogyan erről húgom is beszámolt: új puskázási technika terjed, miszerint a diákok már nem kis papír cetliket készítenek, hanem a padon, tolltartónál hagyott okostelefonból varázsolják elő az oda gondosan bekészített segédanyagot. Szerinte a tanárok erre nincsenek jelenleg felkészülve, lehet, hogy nem is tudnak erről a trükkről. 

A pedagógusok részéről látszik az a törekvés, hogy megpróbálják tudatosan bevonni az internetet a tanulás folyamatába, gyakran adnak olyan házi feladatot, melyet az internet segítségével kell megoldani, majd e-mail-ben kell elküldeni a tanárnak. Fogalmazások és műelemzések írása, idegen nyelvű szövegek szótárazása, videók otthoni megtekintése a legjellemzőbb feladatok, főként a humán tantárgyak oktatóitól.

Húgom említette még, hogy ő szívesen részt venne egy eTwinning projektben, ha lehetősége lenne rá. Érdekes módon eddig meg sem fordult a fejében, hogy megemlítse tanárainak, hogy ő olvasott erről a programról. Az eTwinningbe bekapcsolódva nemzetközi projektmunka keretében a résztvevő diákok és tanárok közösen dolgoznak fel egy-egy témát, miközben lehetőségük van valós szituációkban az idegen nyelv gyakorlására, és a kulturális különbségek elfogadását is megtanulják. Ez a kezdeményezés jó példája a hagyományos iskolai kereteken kívüli ismeretszerzésnek, mely a digitális kor vívmányait is maximálisan felhasználja.

Az internet mára nélkülözhetetlenné vált az iskolai felkészülésben. A tanárok egyre inkább elvárják, hogy a diákok rendelkezzenek internet eléréssel, gyakran az elemzésre szánt novellákat vagy a Magyar Elektronikus Könyvtárra mutató hivatkozásokat is e-mailben küldik el házi feladatként. Az osztályfőnöki órák témái áthelyeződnek az osztály közös levelező listájára, minden őket érintő információról innen értesülhetnek a diákok. Ugyan nyíltan ki nem mondja az iskola, mégis manapság már elvárt, hogy otthon (vagy legalább a közelben) legyen napi internetezési lehetőség. Húgomék osztályában csupán egy diáknak nincs otthon internet elérése, ő a szomszédban oldja meg ezt a „szükségletét”.

Ide kívánkozik egy kedves ismerősöm gondolatmenete az e-learning hátrányosan megkülönböztető jellegéről: „De mi van azokkal, akiknek nincs lehetőségük számítógépet venni és internetet előfizetni? Nagyon megkönnyítheti mindenki munkáját a netes tanulás, de ugyanakkor, persze csak szerintem, iszonyatosan diszkriminatív is tud lenni. Kiszoríthatja az élvonalból (vagy ha nagyon befut ez a téma, akár csak a középvonalból is) azokat, akik hátrányos helyzetűek, vagy nehezebb körülmények között élnek.”

„Hazai adatunk sajnos egyáltalán nincs arra nézve, mekkora a hátrányos helyzetű roma lakosság hozzáférése az internethez, holott ez a körülmény ma már az egész életutat megszabhatja – például a vállalkozók csak elektronikusan vallhatják be az adójukat!” – világít rá a problémára Vajda Zsuzsanna is. (1)
A digitális kompetenciák elsajátításának és alkalmazásának puszta követelményként való megfogalmazása valóban nem elég, ha eszköz oldalról ez nincsen megtámogatva a megfelelő körülmények biztosításával, és természetesen, ha nincsenek jól képzett, nyitott pedagógusok.

Vajon valós veszély, hogy az e-learning terjedése fokozza az esélyegyenlőtlenséget, vagy pont ellenkezőleg, lehetőséget teremt a leszakadó rétegek felzárkózására? Ti mit gondoltok erről?

(1) Vajda Zsuzsanna: A gyerekek és a számítógép, pp. 181. (in Talyigás Judit (szerk.): Az internet a kockázatok és mellékhatások tekintetében, Budapest: Scolar Kiadó, 2010 – ISBN 978 963 244 226 6)


Köszönöm Dalma húgomnak és Kalóczkai Áginak az értékes gondolatokat!

Minden kedves Olvasómnak, Tanulótársamnak Kellemes Ünnepeket Kívánok a blog ünnepi köntösével is! :)

hétfő, december 20, 2010

Web 2.0 az oktatásban

A web 2.0 alkalmazások lehetővé teszik a valós idejű tudásmegosztást, a kérdezést, válaszolást, a közös gondolkodást. Ezt kihasználva úgy gondolom, hogy például egy csoportmunka keretében kidolgozandó, közösen beadott projektmunka elkészítéséhez kiválóan fel tudnám használni a web 2.0-s eszközöket.

Feladat: Gyógyturizmus tantárgyból spa, wellness témakörében 3-4 fős csoportokban egy projektmunka elkészítése, beadása, végül rövid prezentálása a többiek számára.

Pedagógiai célok:
  • Az online, interneten keresztüli együttműködés fejlesztése
  • A csoportmunka elősegítése
  • Digitális kompetenciák fejlesztése
  • Az internet oktatási célú felhasználására sarkallni a diákokat
  • Web alapú kreatív tevékenység fejlesztése

Webkettes kellékeink:

  • Kollaboratív gondolattérkép készítése MindMeister-rel vagy Mind42-vel: 
A Mind42 - Douglas Adams „ajánlásával” - lehetőséget biztosít az online együttműködésre csakúgy, mint a MindMeister. Annyival tud talán kevesebbet ez az alkalmazás a MindMeister-nél, hogy itt nincs lehetőségünk az egyes elemek közötti további kapcsolati viszonyok jelölésére. A csomópontokhoz itt is tehetünk megjegyzéseket, kis digitális cetliket, szimbólumokat és hivatkozásokat.
A projekt megvalósítása egy online ötletbörzével kezdődik: a téma közös átbeszélésével a részfeladatok, résztémák áttekintésével, kiosztásával.

  • Az online együttműködés Skype segítségével valósulhatna meg:
„A Skype küldetése egy egyszerű, megbízható és barátságos kommunikációs rendszer létrehozása. Jó lehetőséget biztosít a kapcsolattartásra barátok, családok, kollégák között, minden eddiginél egyszerűbb módon és jobb hangminőségben” – Wikipédia. A program letöltése után egy fejhallgató-mikrofon segítségével a diákok felhívhatják egymást az interneten keresztül.
Szolgáltatásai: a felhasználók közötti beszélgetés, azonnali üzenetváltásra (IM), azonnali üzenet multi-chat, akár 100 felhasználó között egyszerre, konferencia beszélgetés legfeljebb 5 felhasználó között, fájlküldési lehetőség, videokonferencia.

  • A gondolattérkép felrajzolása után a munka egy megosztott Google dokumentumban folyik, amibe a tanár is bele tud nézni, így nyomon tudja követni, hogy hogyan halad a projekt, és segíteni is tudja azt.

 
Goolge Docs in Plain English - YouTube

A tanár feladata a csoportok folyamatos nyomon követése, a diákok támogatása, motiválása. Előzőleg fel kell mérni a diákok körében az internettel való ellátottságot, valamint azt is, hogy adottak-e olyan eszközök, mint például a mikrofon. (Ha nincsen, akkor az interneten folytatott telefonbeszélgetést felválthatja a chat, MSN – Windows Live Messenger is.)

Ugyanakkor felmerülhet a kérdés, hogy miért bonyolítsuk túl a kommunikációt az internet bevonásával, hiszen a diákok az iskolában, vagy órák után is megbeszélhetnék a feladatot. Erre a válasz az, hogy a diákok így gyakorolhatják a technikai eszközökkel támogatott kollaborációt. A tanár pedig így talán jobban tudja követni, hogy ki mivel járul hozzá pontosan a közös projektmunka elkészültéhez, és az online gondolattérkép felrajzolása is egyszerűbb, hatékonyabb a papíron készülő változatnál.

kedd, december 14, 2010

Miért éppen az e-learning?

Valahogy eddig jól elkerülte a figyelmemet Frobben egyik beadott feladatomhoz fűzött megjegyzése, miszerint „szuper blogbejegyzés lenne, amiből mások is tanulhatnának”. És mivel a szólás szerint: nincs senki, akinek tanulni ne kellene, és senki, akitől tanulni ne lehetne, így most meg is fogadom ezt a javaslatot. 
Következzék a vágatlan, korhatáros, cenzúrázatlan verziója fogalmazásomnak. :) Lassan - így a kurzus vége felé - megírhatom az értékelést is, a kitűzött célok, elvárások és eredmények összehasonlítását.

Miért éppen az e-learning?

Az új netgeneráció és a digitális eszközök együttesen a tanulás jellegének újragondolását vetik fel világszerte (mind a tartalom, mind az eszközök tekintetében), hiszen most már más az úti cél (az élethosszig tartó tanulás megvalósítása) és más az útvonal is (kompetenciák kialakításán keresztül). Talán éppen az e-learning adhat választ a jövő oktatási kihívásaira?!

Korábbi tapasztalatok

Sajnos még nem volt lehetőségem az e-learning módszerek használatára, még nem rendelkezem sok tapasztalattal tanítás terén, viszont annál több bennem a kérdés. Eddig csupán az e-learning első generációjával találkoztam saját tanulásom során. Az együttműködésen és tudásmegosztáson alapuló, web 2.0 eszközöket is felhasználó, második generációjával csak most kezdek ismerkedni. A keretrendszerek működése is nagyrészt újdonság számomra, bár a főiskolán működik többféle is, még sincs kiaknázva minden lehetőségük. Azért is választottam ezt a képzést, mert korábban hallottam a TeNeGEN projektről, és úgy éreztem, szívesen megismerkednék tapasztalataival, profitálnék az ott felhalmozott tudásból.

Célok
 
A netgeneráció tagjaként közel állok a tanulói oldalhoz, ezért tanítási gyakorlatom során, és jelenlegi útkeresésemben is törekedem az együttműködéses tanulás megvalósítására, hogy az ismeretszerzés és ismeretátadás folyamata kellemes légkörben, ugyanakkor hatékonyan valósuljon meg.
Ahogyan az a kurzusismertetőben is megfogalmazódott, arra voltam és vagyok jelenleg is kíváncsi, hogy az e-learning módszerei „… vajon csak a technológia legújabb szemfényvesztései, vagy valódi eszközök arra, hogy diákjainknak többet adjunk, jobban tanítsunk?”. Számomra komoly dilemma ez - szakdolgozatomat is a számítógéppel segített tanulás témakörében írtam –, hiszen míg én rengeteg lehetőséget látok az új eszközökben és módszerekben, addig nemegyszer teljes elutasítással találtam magam szemben, ha megemlítettem, hogy én miben látom az oktatás fejlődésének csapásvonalát. Bár nem kérdőjelezem meg a nálam sokkal tapasztaltabb kollégák véleményét, bevált gyakorlataikat, de úgy vélem, hogy nyitnunk kell az újdonságok iránt. Mindent kritikus szemmel, de meg kell vizsgálnunk. Ezért is jelentkeztem a kurzusra. Lelkes és kíváncsi vagyok az újdonságokra, szeretném az itt megszerzett tapasztalatokkal a most még kételkedő pedagógusokat elgondolkoztatni, és ha tudok, segítséget nyújtani, alternatívákat kínálni módszereik és eszközeik szélesítésére.
Sajnos a tanárképzés – legalábbis a mi intézményünkben – még nem fektet kellő hangsúlyt az újfajta pedagógia módszerek, technikai eszközök megismertetésére. Ez egyrészt érthető is, hiszen még sok a megválaszolásra váró kérdés, de fontosnak tartom a nyitottságot legalább a problémafelvetés szintjén.
Remélem, hogy a kurzus elvégzése után ennek a szemléletnek a megvalósításán tudok majd valamilyen formában segíteni, hiszen látom, hogy más intézményeknél milyen jól működnek ezek a rendszerek, mennyivel megkönnyítik a pedagógusok és a diákok tanulását, hatékonyságát.

Elvárások

Közös gondolkodás, problémák felvetése, számomra ez a legfontosabb és az inspiráló környezet. A netgeneráció tagjaként ugyan kicsit közelebb állnak hozzám az informatikai újítások, bár blogot most írok először, ám a tanítás-tanulás folyamatában való használatuk merőben új megközelítés számomra. Nagyon örülök a jó példák megosztásának, az alapfogalmaktól történő közös tudásgyarapodásunknak. Igénylem, hogy miről hol tudok bővebben olvasni.
Nagyon tetszik, hogy mindenki pozitívan áll a tudásmegosztás, együttgondolkodás, közös fejlődés, problémafeszegetés kérdéséhez. Tetszik, hogy amiről tanulunk, azt abban a formában valósítjuk is meg, a téma és a keret megegyezik, így mindent ki tudunk próbálni és meg tudunk vitatni. Tetszik, hogy nincs megkötés, hogy milyen fokú intézményből jelentkezhettek a kollégák, hiszen a „best practise” bármilyen formában, bármelyik oktatási szintről érkezhet. Jó olvasni, hogy ki hogyan kezdte egy-egy iskolai honlap létrehozását, hogyan kezdjünk neki a feladatnak, egymás bátorítása is fontos számomra, hiszen valami olyasmiről beszélgetünk közösen, ami egy nyitott végű folyamat, jelenleg még nem megjósolható, hogy mit is hoz a jövő, hogyan fejlődik a világ és az oktatás területe. Talán ha az újdonságokra való nyitottság szemléletét sikerül átvennünk, a későbbi problémák megoldása is könnyebbé válik.
Kíváncsian várom a csoportok összeállítását, az új feladatokat, és kíváncsian lesem, hogy mindebben a tutor, mint a tanár új „típusa” milyen új feladatok elé lesz állítva, valamint, hogy hogyan tud egy olyan csoport működni, akik legtöbbször aszinkron vannak jelen a tanulási folyamatban és a virtuális térben.

Hálózati tanulási módszerek beépítése a pedagógiai munkába

Mindenképpen szeretném az itt elsajátított módszereket beépíteni későbbi munkámba, ennek kereteit jelenleg is keresem, bár sokszor tapasztalom, hogy komoly akadályokat gördítenek az újító szándék elé. (Amint a fórumhozzászólásokból is kitűnt, ez nem egyedi probléma a mi intézményünkben). Szerintem a diákok részéről teljes mértékben lenne igény az új tanulási környezetek megvalósítására, a vezetés részéről bizonytalanság és a hagyományokhoz ragaszkodás látszik, a tanárok részéről pedig egy furcsa „nem tudom – nem is érdekel – nincs rá időm és energiám” hozzáállás tapasztalható, bár szerencsére mindenhol megtalálni a támogató, inspiráló kollégákat.

Talán lesz lehetőségem ezen kicsit csiszolni, ezt remélem!


vasárnap, december 12, 2010

Kockázatok és mellékhatások tekintetében

Kedvcsinálóként  szeretnék  megosztani néhány gondolatfoszlányt legfrissebb  olvasmány-élményemből, mely többek között foglalkozik a személyes adatok védelmével, az internetfüggőséggel, valamint a gyerekek és a számítógép viszonyának kérdéseivel is.

A könyv szerzői az önmagukért felelősséget vállaló felnőttekhez szólnak: szülőkhöz, tanárokhoz, akik felelnek gyermekeikért, a környezetükben lévő fiatalokért és tanítványaikért, hogy segítsék őket minél kisebb kockázattal élvezni az internet nyújtotta színes, új világot.


Íme néhány elgondolkodtató részlet a könyvből:

A közösségi oldalak „[…] használói két fő szempontról megfeledkeznek: egyrészt a megosztott információt esetleg nem csak a közösség tagjai láthatják, másrészt a […] megosztott információk és egyéb helyen elérhető információk együttesen már nemcsak az illető személyes adatait, barátait és a kapcsolati körével kapcsolatos egyéb információkat hordozzák magukban, hanem teljes gondolkodásmódját, személyiségprofilját is. […] Ezek az információk potenciális támadási felületet jelentenek szinte bárki számára akár személyes, akár szervezeti szinten”.(1)

„Voltak diákok, akik nem értették, miért szólok, hogy az osztály honlapján ne használjanak csúnya szavakat, hogy kérdezzék meg társaikat arról, hogy feltehetnek-e róluk képeket. Hasonlóan sokan nem gondolnak rá, hogy amit a […] közösségi portálokon írnak, azt minden »ismerős« látja. [..] nem merül fel bennük, hogy az emberek a feltett képeiket letölthetik, akár felhasználhatják [..] saját célra. Az sem jut eszükbe, hogy a házibulikról készült képeken nemcsak a mámoros barátok, hanem a család tévéje, számítógépe, lakásának értékei is láthatók, ami esetleg az adatlapon feltüntetett címmel együtt már igencsak sok lehetőséget rejt magában a rossz szándékú keresőnek. [..] Ezeknek a gyerekeknek természetes, hogy ha otthon ülnek, folyamatos információáradat éri őket a többiekről. Tudják, otthon vannak-e, vagy kimentek a vécére, tudják, épp melyik »alkalmazással« játszanak, illetve kinek lettek éppen az »ismerősei«. Nem gondolják és nem értik, hogy ez egészségtelen, hogy ez nem más, mint kukkolás – ez az életük része.” (2)

„De van-e még függöny virtuális ablakunkon? Talán még van, bár egyre vékonyabb, és sajnos nem tartozik virtuális lakásunk alapfelszereltségéhez. Meg kell tervezni […], de legfőképpen be kell húzni, ha nem egy képzeletbeli üvegfalú házban vagy az Elvarázsolt Kastély tükörtermében kívánjuk élni mindennapjainkat. […] Egy olyan generáció, amely információs magánélet nélkül nő fel, amelynek tagjai számára nem adatik meg a rendelkezés digitális énjük felett, nehezen érti meg ennek jelentőségét. Számukra nem a tiltás, a veszélyek emlegetése a fontos, hanem a pozitív példák, a magánélet és az önrendelkezés mint érték megjelenítése. [...] Ismét meg kell tanulnunk, hogy nem mindent szabad, amit lehet, és nem mindent illik, amit szabad.” (3)

„[…] természetes, hogy a szülők fontosnak tartják, hogy gyermekeik megfelelő készségekre tegyenek szert a számítógép kezelésében. Valójában azonban nagyon keveset tudunk arról, hogyan befolyásolja a fejlődést az a tény, hogy a digitális elektronika a mindennapi élet alkotórésze lett.” (4)

„Bár nem kétséges, hogy a számítógép és az internet használata rendkívüli mértékben bővítette az oktatás lehetőségeit, kutatási eredmények azt mutatják, hogy az iskolák és a pedagógusok csak korlátozottan képesek kihasználni a számítástechnika lehetőségeit. […] a pedagógusok siettek beépíteni az internetes technikát saját tevékenységükbe, többek között az olvasástanításba is. A hatékonyságról ugyanakkor nagyon kevés adattal rendelkezünk. A közelmúltban végzett kutatások eredményei szerint nem hatékonyabb az internetes tanulás, mint a hagyományos, és az is bebizonyosodott, hogy a tanárok elsősorban saját kényelmük érdekében használják azon a szinten, amennyire ők értenek hozzá. Nem látszik beigazolódni az a feltételezés,
hogy a technika mindenképpen okosabbá teszi a gyerekeket.”(5)


Talyigás Judit (szerk.): Az internet a kockázatok és mellékhatások tekintetében, Budapest: Scolar Kiadó, 2010 – ISBN 978 963 244 226 6

(1) Rácz Bence: We watch you watch, pp. 83.
(2) Talyigás Anikó: Az informatikaoktatás dinamikája, pp.151, 157.
(3) Székely Iván: Kukkoló társadalom – avagy van-e még függöny virtuális ablakunkon? pp. 119-120.
(4) Vajda Zsuzsanna: A gyerekek és a számítógép, pp. 168.
(5) Vajda Zsuzsanna: A gyerekek és a számítógép, pp. 177. 

szerda, december 08, 2010

Mese a világ (egyik) legifjabb blogírójáról

Bemutatom Glosont, a 12 éves malajziai kis srácot. Tőle lesem el, hogyan blogolnak a nagyok, akarom mondani... a kicsik. Mesélek róla:

A diashow nagyobb méretben megtekinthető itt.

És hogy Gloson szerint miért írjunk blogot?

Többek között azért, mert fejleszti az írás-, kommunikációs-, technikai készségeket, a gondolkodást, kreativitást, tapasztalatokat ad, segít és inspirál másokat, barátokat és nevet szerez írójának (jó cikkek esetén), megtanít meghallgatni másokat, lehetőséget ad kísérletezésre és kutatásra, az életre tanít, és persze mert jó móka :)


Mit tanultam még Glosontól? Például, hogy mi az a favicon (favorites icon). Már nekem is van -->

A legfontosabb: nemcsak az a lényeg, mit mondunk, hanem hogy hogyan tesszük ezt. Azt hiszem, ez lehetne az egész e-learning képzés mottója is. 
A "hogyanért" ajánlott olvasmány Gloson Teh oldala.

vasárnap, december 05, 2010